
Étellift nemcsak szállodába.
A minap ismerőseimnél vendégeskedtem, ahol szóba került ez a téma, s gondoltam érdemes lenne egy kis időt szentelni az utánajárásnak. Minden bizonnyal a témakör leginkább emeletes kertes házban élő, több generációs családok számára lehet érdekes, de azért írok róla pár sort. Nem sok szakirodalmat találtam az interneten, azok a cégek, akik ilyen felvonók kivitelezésével foglalkoznak valahogy nem eresztették bő lére az információkat.
A lényeg, hogy egy olyan szerkezetről van szó, ami mondjuk egy többgenerációs család életét megkönnyítheti. Sok helyen előfordul, hogy a legidősebb családtagok a ház alsó szintjén, vagy szuterénben laknak, megkímélve a sok lépcsőzést. Nekik általában a fentebb lakók készítik el a ételeket, amit állandó le-fel járkálással kell eljuttatni a célhoz.
Szerintem egy gondosan megtervezett beltér kialakításakor, ha számításba veszik ezt a tényezőt, akkor nagyban elősegíthetik a későbbi fáradozások elkerülését. Ismerőseim éppenséggel utólag gondolkodtak el a dolgon, mikor már több éve a házban laktak. Náluk kifejezetten előnyös is lenne, hiszen három generáció lakik egy házban, három szinten. Sajnos erre korábban nem gondoltak, de nem kizárt, hogy belevágnak egy utólagosan beszerelt étellift megrendelésébe.
Azok a cégek, akik ezzel foglalkoznak általában vállalják az ételliftek utólagos kivitelezését is, igaz az némi átépítéssel jár házon belül. A legkülönfélébb megoldások léteznek, mind űrtartalom, mind felvonórendszer típusa tekintetében. Létezik emeletes, dupla ajtós vagy szimpla (kb. 0,5m x 1 m-es) verzió is, egyéni elképzelések, helyi adottságok és a felhasználási terület függvényében. Ipari környezetben, vagy úgymond lakossági felhasználásra egyaránt alkalmas az étellift. Természetesen nem olcsó dologról van szó. Átlagosan 8-900.000 Ft-ba kerül egy ilyen apróság az otthonunkba.






Nemcsak a falon kívülről beszűrődő zajok (autóforgalom, utcazaj) keserítik meg életünket, telítik azt a bizonyos zajszemétládát, hanem sok esetben házon belülről átszűrődő hangok is. Miután a témában jártas hangszigetelő szakember nem vagyok, csak azt tudom elmondani, hogy nagyon praktikus és rengeteg kellemetlen perctől kímélő eljárás lakásunkat belülről is hangszigeteléssel ellátni.



